Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy az általunk kiközvetített modellek szakmailag megfelelően és magas szinten fel legyenek készülve minden munkára, illetve tudjanak kezelni egy-egy adott helyzetet.

Modellkedni szeretnél vagy csak át akarsz válozni, hogy a lehető legtöbbet hozd ki magadból tanáraink segítségével? Gyere el átváltoztató programunkra! Segítünk abban, hogyan öltözz stílusosan, hogyan sminkeld ki magad, milyen frizurák állnak jól neked, de a program többi, 16 tárgya is számtalan hasznos ismeretet tartogat számodra! Évente kétszer, kis létszámmal felsőfokú, hivatalos oklevelet adó modelltanfolyamot indítunk, ahol az általunk kiválsztott és a szakmát komolyan vevő, az elképzeléseiket, céljaikat elérni akaró lányoknak és fiúknak mindent alaposan megtanítunk a szakmáról. Ráadásul a legjobb vizsgaeredményt elérőnek díjmentesen elkészítjük nemzetközi színvonalú portfolióját!!!

A járás- és mozgástechnika mellett, melyet topmodellek tanítanak, tippeket, trükköket is adunk a részt vevőknek arról, hogy hogyan érvényesülhetnek egy-egy castingon, hogy kell viselkedni az adott munkán, válogatáson, mit vegyenek fel, mit ne tegyenek, stb. Megtanítjuk, hogy egy-egy adott típusú fotózáson, ruhában milyen pózokat vegyenek fel, hogyan nézzenek a kamerába ahhoz, hogy valóban szép, professzionális fotó készüljön róluk.

Megtanítjuk, hogy külföldi munka esetén mi a teendő az adott országban, ottani szokásokat is elmondunk, megtanítjuk a lányoknak a modellszakmában használatos kifejezéseket angol és német nyelven. Stylist kollégánk stílusgyakorlatokat, divatkultúrát tanít, sminkeseink a sminkelés rejtelmeibe avatják be magas szinten a modelleket, fodrászunk pedig megtanítja, hogy hogyan varázsolhatnak egyszerűen, gyorsan, az arcformájukhoz és az adott helyzethez, ruhához illő frizurát, emllett hogyan ápolják hajukat.

A felsoroltak mellett még megtanítjuk a részt vevőknek a modelletika legfőbb szabályait, szakmai jogi ismereteket, szépségápolást, bőrápolást, médiaismereteket, és ha már valaki híres modell, hogyan adjon interjút, hogyan beszéljen, stb... Tanfolyamunkon tehát mindenkinek személyre szabottan adunk tanácsokat és tanítjuk meg a szakmát a legmagasabb szintre eljuttava a részt vevőt.

Szeretnél Te is benne lenni a következő csapatban? Akkor írj a info@freefaces.net címre és kollégánk egy napon belül válaszol leveledre. A tanfolyamra személyes találkozást követően vesszük fel a jelentkezőket, de nem kell izgulni, ha látunk benned fantáziát, akkor itt a helyed, tehát mindenképpen jelentkezz, mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy teljesüljenek az elképzeléseid.

Feltétlenül írj, várjuk leveled!

Engedély szám: 01-0084-07
Model management Küldölfi model management Modellképzés Portfolió fotózás Set Card elkészítés Reklámtevékenység Jogi nyilatkozat